Liszt-vetélkedő: 2011.10.27.Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára rendeztem meg a felsősöknél ezt a kis házi versenyt. 3 fős csapatok indultak. 8 csapat jelentkezett, végül 7 vett részt. Közösen kellett felkészülniük egy 5 oldalas Liszt-életrajz alapján. 10 kérdés az életére, a munkásságára vonatkozott, 6 pedig kreatív jellegű volt /pl. puzzle, anagramma /. A belépő egy induló felolvasása volt, amit mindenki sikeresen teljesített. A vetélkedő kb. 60 percig tartott. A gyerekek élvezték az egészet, aminek én is örültem. Az 1. helyezettel hétfőn egy diákoknak rendezett Liszt-koncerten vettem részt a MÜPA-ban. Végül az egyik induló soraival búcsúzom. Mi vagyunk a Liszt-érzékenyek, akik a liszt mindkét értelmében érzékenyek.Mi vagyunk azok, kik előadnak nektek, s kik végrehajtják ezt a bátor, nehéz tettet.Hogy mért csináljuk? Hát a jegyért, meg a verseny utáni szép ajándékért.Felkészültünk nagy nehezen, szerda este jó hevesen.S most itt állunk előttetek, várjuk az ítéletet.S hogy jó lesz-e vagy rossz lesz-e, nem számít.Hisz megtette ki-ki, mit az értelme és persze az ihlete az Úr jóvoltából engedte. Kriskó Szilvia
